Prológus

A szobában zokogott, az eső esett. Hideg volt novemberhez képest. A fiú összegörnyedve dőlt neki a falnak és nem foglalkozott azzal, ami a szobáján kívül zajlott. Kiabálás, dörömbölés, ajtócsapódás, sírás... ezt hallotta minden nap gyermek kora óta... mégsem szűnt meg a mosolya mások előtt. Amikor nem látták nagyon is fáj a szíve édesanyjáért, és alkalmi barátját ott ölte volna meg, de nem tehetett semmit gyengeségéből kifolyólag.
-Kicsim, jól vagy?-kérdezte szipogva a fiát.
-Persze.-válaszolta halkan susogva, miközben elővette a pengét és megvágta a csuklóját.
-Bemehetek?-kérdezte az édesanyja.
-Anyu, fáradt vagyok, kérlek hagy aludjak!-mondta halkan a fiú, majd hallotta anyja lépteit. Végre csend, de korántsem nyugalom. A fiú szipogva szorította a csuklóját és azt gondolta magában: "Ha nem lennék ilyen gyenge...". Bármit megtenne édesanyjáért és semmirekellő apjáért is, aki elhagyta őket, de ő csak mosolyogva Skype-on tartotta vele a kapcsolatot vele és minden boldog dolgot elmesélt neki. A férfi bemutatta új családját és meghívta őt magához, ami egy hosszabb menet lesz, mire meggyőzi a dologról az édesanyját.